Indulás: | 2023-12-30-tól 2024-01-02-ig |
Szobatípus: | 2 ágyas |
Időtartam: | 3 éj |
Ár: | 145000.00 Ft/fő GARANTÁLT INDULÁS |
Ajánlatkérés |
A program tervezett útvonala:
1. nap: Szeged – Budapest – Bábolna - Pannonhalma – Fertőd - Sopron (240 km)
Kora reggeli szegedi indulást követően Kecskeméten és Budapesten keresztül vezet utunk. A Dunántúli-középhegység lankáin áthaladva érkezünk meg Bábolna méltán híres nemzeti ménesbirtokára. A közel 230 éves birtok látogatását a ménestörténeti kiállítással kezdjük, ahol a nagy becsben őrzött emlékek és díszes serlegek mellett ismerkedünk a különböző kocsizási stílusokra jellemző hámokkal és a lovaszenekar hangszereivel. Látogatásunkat a ménesudvar felé folytatjuk, ahol a park árnyas fái alatt a kastélyépületen átkelve páratlan látvány tárul elénk. A történelmi lovarda, a szökőkút, az életnagyságú lovasszobor, nagy ménesparancsnokaink mellszobrai és a Ménesbirtok egyik szimbóluma, az 1710-ben ültetett öreg akác mind-mind elénk tárul. A kastélyépület istállóiban találkozhatunk Arab telivér és Shagya-arab fedezőménekkel és kancákkal is. Következő megállónk a Kisalföld kapujában Pannonhalmán lesz. 1996’ óta a világörökségünk egyik kulturális helyszíne a Pannonhalmi Bencés Főapátság. Az első szerzeteseket még Géza fejedelem hívta magyar földre, a mocsaras síkság fölé emelkedő dombra, ahol több mint 1000 éve folyik a hitélet, az oktatás és tudományos munka. Vezetéssel tekintjük meg a bazilikát, az altemplomot, a kerengőt, az ebédlőt és a négyszázezer darabos könyvtárat. Az apátság teraszáról tekintünk alá a Kisalföld dimbes-dombos vidékére, majd folytatjuk utunkat nyugati határunk felé. Fertődön a szépen felújított Esterházy-kastélynál teszünk látogatást. „Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem!“ – e mondat jegyében épült fel a 18. században Magyarország legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélya. A nyugati határ mentén fekvő fertődi Esterházy-kastély Magyarország egyik legkülönlegesebb építészeti és művészettörténeti műemlékegyüttese, mely betekintést nyújt Esterházy „Fényes” Miklós egykori világába. A kastély főépülete és az angolpark vár bennünket! Utunkat folytatva az Alpok lábánál, a Fertő-tó közelében elhelyezkedő Sopronba érkezünk, ahol elfoglaljuk a 3 éjszakán át a „jövő esztendeig” tartó szálláshelyünket. A vacsorát követően egyénileg lehetőség nyílik az esti Soproni hangulatban elmerülni.
2. nap: Soproni ünnep ízekkel és illatokkal | Szilveszter Sopronban
Az óév utolsó napján reggelinket elfogyasztva édes percek következnek!! Ne nem úgy, ahogy azt sokan gondolnák…. a híres Harrer csokoládémanufaktúra és cukrászműhelybe igyekszünk, hogy e gyönyörű december 31-i napunkat megédesítve csöppenjünk bele az ünnepekbe! Az osztrák Harrer cukrászdinasztia már több, mint négy generáció óta foglalkozik sütemények, torták és különböző csokoládék készítésével. A műhelyben különleges édességek készülnek minőségi alapanyagokból, melyek termelőhelyről kerülnek a műhelybe. A kézzel készített csokoládékhoz csak természetes alapanyagokat használnak, a marcipán és a nugát pedig egyenesen Belgiumból érkezik. Lehetőségünk lesz a különböző édességek, sütemények megvásárlására a cukrászdában, miközben elfogyasztunk egy csésze finom kávét vagy teát és közben gyönyörködünk a csodás soproni panorámában. Édes perceink után a Soproni borvidék egyik pincészetéhez vezet utunk, ahol kulináris élvezeteknek hódolunk (felár ellenében). A tájra jellemző aromákkal és ízekkel rendelkező borkülönlegességeket kóstolunk sajt és borkorcsolya falatokkal, miközben házigazdánk előadását hallgatjuk. A kulturált borkostolás mellett a látvány is megragadó: rendkívüli panoráma nyílik Sopronra, a környező hegyekre, ahol jó időben még az osztrák Schneebergre is vethetünk egy pillantást. Délután a sorezer éves Sopron városába „leereszkedve” ismerkedünk belvárosával: az Előkapun keresztül lépünk a falakkal határolt belvárosba, ahol sétára indulunk. A régi idők becses emlékeivel való csendes találkozás után a Várkerület történelmébe kapunk bepillantást. A 19. század utolsó harmadában, a leggazdagabb soproni nagykereskedők - köztük a Lenck-család tagjai is - pompázatos palotákat építettek a városban. A villa helytörténeti, néprajzi anyagából kapunk magyarázatot a Sopron kereskedelmi történelméből, múltjából. A tárlatvezetéssel végigjárt kiállítás után visszatérünk a szálláshelyünkre és készülődünk a szilveszter estére. Szilveteri gálavacsoránkat a szállodánkban fogyasztjuk el egy welcome koktél és grátisz italok társaságában. Aki szeretne lehetőség van szentmisén részt venni. A szálláson folytatódika retró bál DJ-vel, éjfélkorbüfé nyílik és pezsgővel koccintunk.
3. nap: Az Újév első napján: Sopron egyénileg vagy Kőszeg és Sárvár (150 km)
Az újév első napján kényelmesen megreggelizünk, majd egyénileg van lehetőség Sopron rejtett látnivalóit felkutatni, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: kellemes sétára hívjuk Kőszegre, majd hazánk nagy múltú, kedvelt fürdőhelyére a híres Sárvári Termálfürdőbe élvezzük a kényeztető termálvíz jótékony hatásait. Utunk első állomásaként a festői Kőszegre érkezünk. A romantikus történelmi kisváros középkori utcái, Magyarországon egyedülálló műemlékei régi időkről, régi családokról mesélnek. A Jurisics-vár emeleti részén „A kőszegi vár évszázadai” állandó kiállítást is megtekintjük. Történelmi kalandozásunk után Kőszeg főterén sétálunk. Sárvárra érkezve a város szimbólumát jelentő Nádasdy-várat és várparkot látogatjuk meg, a Rába folyó nyugati partjának közelében fekvő középkori vár teljes épségében maradt meg, a várudvart reneszánsz árkádsor övezi, a falfestményekben és stukkókban gazdag káprázatos díszterem és a szomszédos szalonok viszont a barokk stílusjegyeit viseli. Igény szerint – aki nem akar fürdőzni – lehetőség van sétálni a nem kevesebb, mint 9,2 hektáros területen fekvő Sárvári Arborétumban, ahol többek között 300 éves ősi kocsányos tölgyek, magas kőrisek, feketefenyők, japánakácok és vasfák uralják a tájképet. Majd az exkluzív sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben tölthetjük az egész délutánunkat. 1961-ben a kőolajkutatók rögtön kétfajta gyógyvízre leltek a kisvárosban. Az egyik alkáli hidrogénkarbonát tartalmú, mely 43 fokos és 1300 méter mélyről érkezik. A másik 83 fokos, a magas sótartalmú gyógyforrás lepárlásával készül a Sárvári Termálkristály. Kiválóak mozgásszervi megbetegedések, és rehabilitáció esetén. Jelszavunk az ellazulás és gyógyulás! Próbáljuk ki a belső hullám- és élménymedencét, az óriás jacuzzit, az úszó- és külső gyógyvizes medencét, és a különféle szaunákat is! Vacsoraidőre térünk vissza Sopronba.
4. nap: Sopron – Nagycenk – Lébény - Győr - Budapest – Szeged
(290 km)
Szálláshelyünkön elfogyasztott reggelinket követően búcsúzunk a várostól és a közeli Nagycenkre indulunk. A nagycenki Széchenyi-kastély felújítás miatt nem látogatható, helyette a Széchenyi István Mauzóleumhoz sétálunk, hogy „adózzunk a köz javáért” oly sokat tett családtagok előtt. Jókedvűen indulunk tovább a lébényi Szent Jakab apostol-plébániatemplomhoz, mely középkori építészetünk gyöngyszeme. A műemlék az ország egyik legkorábbi nemzetségi monostortemploma, melyet előbb a tatárok, később a cseh Ottokár király csapatai, majd a törökök pusztítottak. Az apátságot a jezsuiták, majd később a Zichy-család újította fel. Az utolsó, 19. századi helyreállítás után a lébényi templom lett az ország első restaurált műemléke. A lébényi Szent Jakab apostol-plébániatemplom lélekharangjának felcsendülését reményeink szerint sikerül meghallgatnunk. Utunk utolsó állomása a „Kisalföld fővárosába”, a 700 éves Győr városába vezet. A megyei jogú, Európa Nostra díjas várost gyalogszerrel fedezzük fel. Sétánk során a gyönyörűen felújított belvárosát szeljük át, melyet a Városháza épületénél kezdünk. Sétánkat a Győri Nemzeti Színház épülete mellett elhaladva a város hagyományos főterére, a XIV. század óta piactérként használt központi fekvésű Széchenyi térre érkezünk, melynek földalatti része a török időkben börtön volt. A tér szinte minden háza műemlék: Széchenyi-patika, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Vastuskós ház, Mária-oszlop, Xantus János Múzeum, Apátúr ház, Régi városháza. Sétánkat a Duna felé folytatva érkezünk a Dunakapu térre a Kossuth-híd lábához. Megtekintjük a Frigyláda-szobrot, a Vaskakas kutat és a Mosoni-Duna és a Rába folyók találkozását. Utunkat a Káptalandombon folytatva betekintünk a Püspökvárba, ahol lehetőség nyílik annak kilátótornyába is felkapaszkodni. Megpihenünk a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd utunkat a Bécsi kapu tér és Karmelita templom megtekintésével zárjuk. A tartalmas győri látottakat a buszunkba visszaszállva pihenjük ki és élményekkel tele indulunk haza Budapestre, majd továbbutazás Szegedre.
Amennyiben a program szerint az ünnepi vacsora zenés-táncos programot is tartalmaz, úgy ezen időtartam alatt biztosított szolgáltatások (zene, tánctér, mulatság, szilveszteri program) az aktuális járványügyi intézkedések és korlátozások függvényében tudnak megvalósulni. Természetesen a vacsora étkezés biztosított a csoportunk számára. Megértésüket köszönjük.
Árak és felárak (1 főre)
2023.12.30.
Részvételi díj: 145.000 Ft / 392 EUR
1 ágyas felár: 24.000 Ft / 65 EUR
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 3 éjszaka szálloda*** 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 3x félpanzió
Fakultatív programok (20 főtől):
Kérjük szíveskedjenek előre jelezni!
Sopron borkóstoló: 6.500 Ft
Sárvári Termálfürdő felnőtt belépőjegy: 7.200 Ft-tól (helyszínen fizetendő)
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 30.000 Ft
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 1.500 Ft
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
25-34 fő esetén: 10.000 Ft/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged - Kecskemét - Budapest - Tatabánya - Győr útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 3 éjszaka szállodai elhelyezést
- 3x félpanziós (reggeli és vacsora, szilveszteri gálavacsorával, welcome koktéllal, pohár pezsgővel és éjféli büfével) ellátás
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondási biztosítás
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
|
|||
Sopron borkóstoló
|
|||
Sárvári Termálfürdő felnőtt belépőjegy
|
|||
1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
|
|||
2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten (2023.01.02.)
|
|||
3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten (2023.12.29.)
|
Vidéki felszállás tájékoztató buszos utakhoz >>